Mivel úgy vagyok feminista, hogy imádom a férfiakat, és nekik is a teljes, boldog élet lehetőségét szeretném kiharcolni – vagy is inkább kibékülni 🙂 -, nem csak a nőknek, így aztán ki kell egyensúlyoznom magam a múltkori nagyis bejegyzés után.
Mert nem csak a nagymamák, keresztmamák, anyukák, nagynénik főztje maradt emlékezetes számomra, de bizony, jó néhány férfi főztje is. Elsőnek apukámról emlékeznék meg. Augusztus 22-én volt 19 éve, hogy világot váltott. Úgy alakult, hogy szombaton Magdi barátnőmnél töltöttem az estét. Palacsintázásra hívtak, de mivel Magdi párja, Tomi az én szülővárosomból való, így volt otthon náluk jó sok kolbász, meg a békéscsabai piacon vásárolt esztelen jó füstölt szalonna. Úgyhogy én a palacsintához nem jutottam el, úgy beszalonnáztam finom puha rozskenyérrel. Közben nosztalgia karaoke partit indítottunk, ordított az LGT. Aztán Tomi elkövette a hibát (?), hogy Zorántól az Apám hitte c. számot indította el. Zoránt én csak távolról tisztelem, a legtöbb száma olyan lelki fájdalmat okoz nekem, hogy képtelen vagyok meghallgatni. (Fél évig próbáltam kiheverni, de most is sírnom kell, ha a “Kell ott fenn egy ország”-ra és a nagymamámra gondolok…) Zokogó görcsöt kaptam a terített asztal mellett. Aztán meg, amúgy magyarosan, sírva vigadtunk a nézésére meg a járására. (Hát, ezt is meghallgattam végre.)
Férfiasan tökéletes / Photo: www.unsplash.com
Apukám igazi férfi szakács volt, húsokat szeretett sütni, körömpörköltet és halászlevet készíteni bográcsban, szabad tűzön szalonnát sütni vagy keszeget. Mikor elkezdődtek a bajok az egészségével, akkor reformokat vezetett be, emlékszem például egy céklás-sprotnis salátára, ami nagyon finom volt. Ami a legjobban megmaradt bennem, az a gombafelfújtja. Sok gombával, petrezselyemzölddel, kockára vágott párizsival és némi füstölt sonkával vagy szalonnával, beáztatott zsemlével készült. Biztosan volt benne hagyma és tojás is. Még megvan valahol a receptje. A gyerekeimnek nem sok idő adatott vele, a legemlékezetesebb, ha már az evésről és a főzésről beszélünk, ahogy katonáztak. Nem tudom, ismerik-e még a mai gyerekek ezt a szót? Van-e idő és erő felkockázni, elrendezni, kidíszíteni a kis falatkákat, amiken nálunk legtöbbször csabai kolbász volt. (Itt szokott mindig megbukni a vega életszemléletem és a nem ártás filozófiája, mikor összecsap bennem a családi mesterséggel és hagyományokkal.) Még sok mindent süthetett-főzhetett volna nekik, sok mindenre megtaníthatta volna őket. Most maguktól kísérleteznek a nagy kisfiaim a konyhában.
Apu halála után a békéscsabai időkből származó barát, horgásztárs és telekszomszéd vette át a keszegsütés hagyományát, hogy júliusi születésnapomra meglegyen a nagyon sós, nagyon paprikás, nagyon ropogós sült keszeg, mert ugyebár én nem szeretem a hal ízű halat. Sajnos, már Pista bácsi sincs köztünk, így a szülinapi halsütés is elmarad, és hol vannak már azok a csodálatos balatoni nyarak, mikor kicsik voltak a gyerekek…
Tíz-húsz év, és már Beni főz majd nekem 🙂
Keresztapám külön kategória, hiszen ő hivatásos szakács. Amikor pár nyáron ő főzött a szepezdi gyerektáborokban, nem hitték el a sokat látott tanerők, hogy mi a menü: finom, éttermi színvonalú, profin elkészített ételeket kaptak. De otthon, a faluban is roskadozott az asztal a sok finomságtól. Nem csak kakas pörköltet, rántott húst, a lakodalmas húslevest – kézzel készített csigatésztával – ettünk, de a francia saláta, hortobágyi palacsinta, rafinált töltött húsok is felkerültek a palettára, mindez Pocsajban, a hetvenes-nyolcvanas években. (Mondta is nagymamám annak idején, meg lesz ennek a dőzsölésnek a böjtje… Kezdjük látni…) Akkor még kannában hoztuk a kútról az ártézi vizet, és nagyapám elbiciklizett valamelyik szomszéd faluba, ahol jó pék volt, nem a közértes egyen kenyeret lehetett venni. Mindig hozott nekem linzerkarikát is, tesómnak meg pogácsát, mert ő nem volt édesszájú, mint én.
Másik Pista bácsink is van nekünk, aki csodákat varázsol az asztalra. Ők a keresztnagyi és pótnagyi kategóriába tartoznak Edit nénivel, mivel gyerekeim külföldön élő keresztszüleinek a szülei, így mi pótoljuk nekik a távol lévő gyerekeket, ők pótolják nekünk az eltávozott nagyszülőket. Náluk úgy alakult, hogy sokáig az anyósáé volt a konyha, akit nem viccből, hanem teljes szívből hívott kedvenc anyósának Pista bácsi. Gabi néni halála után meg őrá maradt a főzés, és nagy lelkesedéssel, szeretettel és hozzáértéssel menedzseli a hétköznapi étkezéseket és az ünnepi alkalmakat, mikor nekünk is jut az általa készített finomságokból.
Így tápláltak és táplálnak minket az apák, nagyapák, pótpapák, szívvel-lélekkel, étellel és bölcsességgel, támogatással, férfiúi büszkeséggel állnak mellettünk és a tűzhely meg a tűzrakó hely mellett. Köszönet érte.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: