Nem indult el a panaszáradat, hát, majd akkor ezt is én… Mindent nekem kell csinálni? 🙂 Még jó hogy a Nap ma is föl fog kelni, és a bolygók is pályán maradnak nélkülem. Három kategóriában futnék neki a panaszkodásnak, – csak azért írom le, hogy el ne felejtsem -, az első a külső, – második… Tovább »
LÁTHATATLAN LÉGIÓ

Mint említettem, fél évig napi szinten látogattam különböző kórházakat. Óriási szerencsére – vagy inkább szerencsétlenségünkre… – speciális kezelésekre és körülményekre volt szüksége anyukámnak, így az átlagosnál sokkal jobban berendezett és felszerelt részlegeken helyezték el. De még így is azt kell mondjam, hogy a magyar egészségügyet az ott dolgozók áldozatvállalása, erőn felüli teljesítménye tartja egyben. És…
Avagy miért nem mondták el nekünk soha, mi vár ránk 40 után? Vagy lehet, hogy elmondták, csak mi engedtük el a fülünk mellett? Az egyik barátnőmnek két év kínlódás, orvoshoz járás után tudta meg a nagynénjétől – az anyukáját korán elvesztette -, hogy ja, igen, náluk a családban a klimax ízületi fájdalmakkal jelentkezik… Van, aki viccesre veszi…