VANT

VANT AKADÉMIA 3.0 – CAVINTON-KERINGŐ

Amikor először jöttem el anyámtól úgy, hogy már tudtam, hiába van itt még a testében, soha többé nem fogok azzal találkozni, aki eddig volt, beültem az autómba, és fél órát sírtam… Müller Péter írt így arról a pillanatról, amit negyven felett sokunknak át kell élni.  Nem csak a saját korosodásunkkal kell szembenézni, hanem a szülőkével… Tovább »

VANT AKADÉMIA 2.0

Tegnap magamból indultam ki, de vagytok itt jó páran, akik már eleve minimum két nyelvet tudtok, vagy éppen tolmácsolásból, nyelvtanításból, idegenvezetésből éltek. Tehát nem mindenki akad el a nyelvtanulással, ez csak az én szemüvegem volt. Akinek van értékelhető nyelvtudása, de nincs olyan munkája, amit igazán szeret, vagy pénzre van szüksége, annak nyitva áll a netes világ!… Tovább »

VANT AKADÉMIA 1.0

Azt ígértem egyszer, hogy jövök a megoldásokkal, hogy mit is csináljunk magunkkal negyven felett, ötven felett és még azon is túl… Mert, ahogy mondtam, én 150 évre tervezek, tehát, még csak a harmadánál járunk a történetnek.  Kezdjük fentről, a fejjel! Tartsuk edzésben az agyunkat! Tanuljunk! Ezen a héten erre fogok tippeket adni! Lomb Kató, aki… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!