Egyik kedvenc mondatom: “Az én nagymamám nem dolgozott.” Az enyém sem.
Reggel felkelt, megetette az állatokat, vizet hozott a kútról. Zöldséget szedett a kertből az ebédhez. Megfőzte a teát, előkészítette a reggelit…
Ha kellett elvágta a tyúk vagy a kakas nyakát és megpucolta az ebédhez. (Nem tudom, hogy hogyan, mert imádta az állatokat.)
Kenyeret már nem sütött, de tésztát gyúrt, csigatésztát csinált darabonként, szárította, tördelte a lebbencsnek valót… Vágta a kiskacsáknak a csalánlevelet. Sokáig nem volt folyóvíz a házban, zománcos vájdlingban mosta el az edényeket ebéd után, és felsöpörte tisztára a döngölt földes konyhát.
Nagyapám szabó volt. Jöttek hozzá rendelni, próbálni a falubeliek. Őket is fogadni kellett, leültetni, pohár vízzel kínálni, szóval tartani, ha más vevő is volt. Mi unokák is ott lebzseltünk nyaranta négyen, sokszor úgy sütötte a palacsintát, hogy ahogyan kész lett négyfelé vágta, mi meg bekaptuk, mint a kis madárfiókák…
Nem lehetett egy sikerélménnyel kecsegtető feladat. Úgy tudom, gyenge kislány volt, nem vitték ki a földekre dolgozni, már kilenc éves korától főzött, sütött. Tette, amit kellett.
Nem dolgozott? Nem volt munkahelye. De dolgozott bizony, hajnaltól estig. Azt kell mondjam, még Karinthy által oly sokszor megénekelt, legtöbbször ellenszenves úrinők is dolgoztak, menedzselték a háztartást, a gyereknevelést, a társasági életet.
Biztosan volt olyan, aki ezt is szívvel, színvonalasan csinálta, és volt olyan, aki csak a személyzetet szekálta. Elmondható, hogy ők is dolgoztak, szerveztek, terveztek, irányítottak.
Nem szeretném versenybe állítani a nőket a férfiakkal, párja válogatja, hogy hol sikerült megtalálni az egyensúlyt, és hol borult a mérleg, vagy akár a házasság is.
Nem a másik nemmel való harcról van szó, nem az asszonyi tevékenység fényezéséről, már csak azért sem, mert egyre több a nem hagyományos felállású együttélési forma. Csak a tisztánlátás a cél.
Ez az egész arról jutott eszembe, hogy találtam egy oldalt, ahol ki lehet számolni a házimunka értékét. Itt érheted el!
Ha már a válás miatt kell számolgatni, az nem túl üdítő dolog. De ha még együtt élünk, és egy mediátor segítségével akarjuk a kapcsolatunkat újraszínezni, hasznos lehet egy ilyen kis segítség.
Ráadásul a gyerekeink is bevonhatók a munkamegosztásnál egy ilyen számítgatásba. Egy holland családban ez minden évődés, sértődés, cikizés nélkül objektíven zajlana. Nálunk még nem biztos, hogy érzelemmentesen kezelhető, tárgyalható ez a történet.
A magunk kedvéért is megtehetjük, hogy kiszámoljuk, mennyi értéket termeltünk az évtizedek alatt, és megveregethetjük a saját vállunkat.
Ugyan a konkrét házimunkán kívül nincs benne a gyerek lelkének ápolása, a partnernek nyújtott lelki támasz, a szülinapi zsúrok szervezése, a nyaralások intézése, a szülői munkaközösségben való aktivitás, és sok más egyéb.
De nincs benne a szögbelövés, bútorcipelés, sütögetés előkészítése és levezénylése, égő karácsonyi pulyka eloltása, biciklizni tanítás, egérkergetés és sok más egyéb feladat sem.
Mi a jobb? Előre kiszámolni, leosztani, ellenőrizni a munkamegosztást és a pénzbeni hozzájárulást? Vagy addig jó, míg mindenki adja jószívvel a közösbe, amije van, és nem kérdés, hogy ki ad többet vagy kevesebbet?
Nem tudom. De hogy a nők dolgoznak, akár hol vannak is, azt bizton állíthatom.
