GYÖNGYÖK A JÁRDÁN

Két lány guggolt a járdán. Beszélgettek. A kisebbik olyan öt éves lehetett. Ünneplő ruhában, feltűzött, fürtös aranyszőke hajjal, rózsaszín lakkcipőben, csipkés zokniban. Mint aki egy mesekönyv lapjairól lépett ki. A nagyobbik egy helyes, húsz év körülinek kinéző leányzó volt, és az olimpiai válogatottnak tervezett ruhadarabokat viselte. Épp azt mutatta a kicsinek, hogy a melegítőfelső ujjának a végén, van egy kis hosszabbítás, amin keresztül át tudja dugni a hüvelykujját, és olyan, mint egy ujjatlan kesztyű.

• Ez micsoda? – birizgálta meg a gyöngysort a nagylány kezén a kicsi.
• Egy karkötő. Egyszer felmásztam egy nagyon magas hegy tetejére, ott volt egy buddhista kolostor és onnan van.
• És ez?
• Ez egy másik karkötő. Egy barátnőm fűzte nekem az olimpiára. Látod; piros, fehér, és zöld gyöngyökből áll, mint a magyar zászló, és a színes gyöngyök között azok a kis arany gömbök pici vízilabdák.
• És ez?
• Ez is egy karkötő, ezt meg a kapusunk fűzte mindegyik csapattagnak az olimpiára, hogy szerencsét hozzon. Látod, ebben is vannak piros-fehér-zöld részek!

Az egyik karkötőt rá is húzta a kislány csuklójára, hogy érezhesse, milyen is viselni. Eközben valaki melléjük guggolt és kihallgatta őket. Meghatották a mesék a gyöngy karláncokról. Átérezte, mennyi érzelem, bátorítás, összefogás, szeretet volt a kemény munkán kívül a mögött, amit a sportolók az olimpián teljesítettek.

A nagylány pár órával korábban egy pódiumon állt. Beszélt a célokról, a kitartásról, a félelemről, a csapatról. Arról, hogy 12 éves korában döntött el, hogy olimpiát fog nyerni. Arról, hogy 17 éve rendeli alá az életét, szabadságra vágyó természetét a döntésének, a céljának nap mint nap. Arról, hogy csak 2000 óta olimpiai sportág a női vízilabda, és hogy akik elkezdték úttörőként annak idején, akik 2005-ben VB-t nyertek, azoknak a munkája, tapasztalata is benne van az ő mai sikereikben, és a maiaké benne lesz a jövő csapatainak teljesítményében. Arról, hogy mi az, amit megváltoztathatunk, és mi az, amit nem. Arról, hogy a negyedik hely „nem csillog szépen”, de akkor vagy sikeres, ha tudomásul tudod venni, hogy a másik éppen jobb volt nálad az adott pillanatban. Nincs lehetőség, csak képzeletben újra lejátszani és megnyerni a meccset. De tisztában kell lenned azzal, hogy te mindent megtettél, tudnod kell, hogy kihoztad magadból a maximumot! Akkor nem kudarcként éled meg, csak egy vesztett meccsként az aranyhoz vezető úton. Beszélt arról, hogyan milyen, mikor a csapat – csapat!  Mikor érzésből, zsigerből játszanak, és mindent alárendelnek a közös érdeknek; a saját személyes sikerüket, ambíciójukat is! Milyen az, mikor valaki nem edzői utasításra, hanem magától kér cserét, mert érzi, hogy most nem megy úgy neki a játék, és mekkora emberi nagyság kell ehhez! Ez itt és most, ebben a csapatban, az ő csapatában megvan! Beszélt a reptéri fogadtatásról, a feléjük áradó szeretetről. Néha sírt kicsit a beszéd közben, de a nézőtéren is sokaknak könny áztatta az arcát. Egy igazi bajnok állt előttünk. Erős, céltudatos, szerény, kedves, szép.

A kicsi lány és a nagylány még beszélgettek volna, de a hallgatózó megzavarta a békés kettőst, mert közös fényképet akart a bajnoknővel. Nem szívesen hagyták abba a társalgást az újdonsült barátnők, de egy hercegnő és egy igazi nagy ember udvarias az udvariatlan csodálóival is. Itt látható a kép a lányokról és a zavaró tényezőről, akiben a beszéd és a beszélgetés örökre nyomott hagyott, és megváltoztatta az életét.

Budapest, 2016. augusztus 25.