VANT

OLIMP-IKON

“Hármunknak 3 olimpiai aranyérmünk van!” – viccelődött Szabi barátom a facebook-on, mikor Hosszú Katinkával és Shane Tusuppal közös fényképét posztolta. Nagyon irigy lettem rá, mikor megláttam! De miért? Én meg a sport… Ég és föld!

 

KatinkaSzabiShaineNET

 

Azt sem tudtam, hogy idén Rióban lesz az olimpia! Azt hittem azért rióznak, mert Brazília is pályázik az olimpia megrendezésére akkor, amikor Magyarország! De ha tudtam volna, akkor sem ültem volna le, hogy nézzem, mások hogy mozognak. Akkor inkább ráveszem magam, hogy én mozduljak meg vagy ki!

De a sors akkor is odalökött a Margit-hídra az ünneplő tömegbe, mikor az EB magyar-portugál 3:3-as “győzelmét” ünnepeltük tiszta szívből! Pedig én csak mendegéltem hazafelé, nem is láttam a meccset. Bevallom, elkapott a lelkesedés, a boldogsághullám! Tele volt a körút, összefolyt a Westendből jövő tömeg a Margitszigetről özönlő néppel! Meg is örökítettem a hangulatot egy videón:

 

Aztán, mivel Isten útjai kifürkészhetetlenek – mint ahogyan azt a GYÖNGYÖK A JÁRDÁN c. bejegyzésemben is olvashattátok és láthattátok – én is felkerültem egy olimpikonnal közös fotóra pár nappal Szabolcs után! Mi volt az, ami miatt ez fontos lett nekem? Miért nézek másként most a sportra? Miért változtatta meg az életemet a találkozás Tóth Ildikóval, a női vízilabda válogatott tagjával?

Az egyik dolog, ami megragadott az volt, hogy azt mondta; mindenből a legjobbat keresi! Legyen az matrac vagy vitamin, bármi, ami az életéhez kell, annak minőséginek kell lenni. Nem azért, mert úri kedve úgy tartja, hanem azért, hogy ő is a maximumot tudja nyújtani. Van az a mondás, hogy “Akik csak a legjobbal érik be, a legtöbbször meg is kapják!” Ennek az igazságát, és a maximalizmus létjogosultságát most értettem meg. Nem kell szegénységtudatban vergődni, szégyellni, hogy más szemében luxusnak tűnő dolgokra vágyunk. Ha van vele célunk, akkor nem kell azt néznünk, hogy mások mit gondolnak erről.

A másik, hogy beszédében egy szóval nem mondta, hogy nehéz volt edzeni, hajnalban kelni, utazni… Úgy tűnt nekem, ez soha fel sem merült benne! Ez volt az alap. Azon már annál inkább elgondolkodott, mikor egyszer nem került be a válogatott keretbe. De ott sem azt kereste, hogy kire foghatná rá, ki legyen a bűnbak. Csak azt akarta tudni, hogyan kerülhet vissza, mit kell ezért tennie?

Nem vagyok egy akaraterő bajnok finoman szólva. Beteges kislány voltam, mindig azt hallottam, hogy kíméljem magam, és csak tanuljak. Néha úgy érzem, úgy maradtam! Beteljesítem a parancsot, vigyázok, nehogy megerőltessem magam, és mindenfélét tanulok. Nálam ez az alap… Innen szép nyerni, mondhatnám! De lehet még ötvenévesen változni? Ez a férfi a következő kisfilmen Deshun Wang, aki 50 évesen ment először edzőterembe, és most, 79 évesen a kifutók sztárja:

 

Igen, lehet változni az évek számától függetlenül. Lehet, sőt kell! Ennek a lehetősége a felismeréssel kezdődik. Hogy hogyan csináltam eddig, és hogy ezután hogy szeretném csinálni? Az sem szégyen, ha nem csak az idősebbektől tanulok, hanem sokszor tesznek helyre csodálatos gyerekeim is éleslátásukkal, az enyémtől eltérő szemléletükkel.

És itt van most nekem Ildi, az olimp-IKON-om, aki nem csak képletesen szólva lehetne a lányom, – hanem ténylegesen is, ha 21 évesen kezdtem volna a családalapítást, – és megmutatta, hogy lehet másképp gondolni magamra, lehet másképp hozzáállni, hogy mit hozok ki magamból!

Már a jóga órákon is éreztem, mennyire fontos a “példa-kép”. Egy-egy mozdulatot lehetetlennek tűnik megcsinálni, de ha a mesternek sikerült, akkor egyszer nekünk is fog. Nem mondhatjuk, hogy ez kivitelezhetetlen, hiszen ott áll előttünk valaki, aki megtette, vagy éppen teszi. Apukám azt is mondta, hogy szedjem össze magam, és szálljak le a földre… Lehet, hogy itt az idő megfogadni a tanácsát? Mert minden lehetséges, ha eléggé akarjuk! Még topmodell is lehetek! Nézd csak: 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!