Épp csak hogy túl voltunk a férjemmel a Jakab Csaba miatti konfliktuson, mikor a gyerek előállt a kérdéssel, hogy mikor jön a Csi László? Eddig azzal sokkolta az apját, mikor az végre hazajött a munkából, hogy azt ismételgette, hogy Jakab Csaba. Mit mondjon egy kicsivel meg egy picivel otthon lévő gyeses anyuka, ha a gyerek komplett férfi neveket emleget, miközben nem járunk sehova a játszótéren meg a bolton kívül?
A Jakab Csabából kimásztam, mer kiderült, hogy az egyik sorozat végén, a magyar hangok felsorolása közben hangzott el a szinkronokban sokat foglalkoztatott színész neve. Na, de ki lehet Csi László? A kisfiam annyit árult el, hogy a bácsi, aki megy a járdán. Ezzel előrébb nem jutottam, de aztán elkezdődött a tévében az egyik kedvenc műsorom, az “Álljunk meg egy szóra!” A gyerek boldogan tapadt a képernyőre, mert megvolt végre Csi László! A Grétsy László!
Vigyázat! Jön a Csi László!
Tényleg a városban sétáltak kettesben Vágó Istvánnal, és “a téma az utcán hever” alapon meg-megálltak, hogy egy-egy feliratot, táblát kielemezzenek, nyelvtanilag értékeljenek. De szép idők voltak, ugye? Az emberek még képesek voltak levelet írni, – igazi levelet, nem e-mailt! – hogy megkérdezzék, hogy kell mondani felszólító módban a “csuklik”-ot! Olyan műsorok voltak a televízióban mint a Lyukasóra, a Desszert, a Stúdió, a Lehetetlen… Ezek az emberek – Grétsy, Vágó, Kepes, Vámos, a Stúdió csapata – igazi értéket adtak, nekem igazi celebek voltak. Ma is azok.

Brook és Taylor, a két nőstény oroszlán. A szépfiú nevére nem emlékszem… (“Gazdagok és szépek” sorozat)
Most nem kezdek el borongani a mai tévéműsorok minőségén, bár megérne egy misét. Inkább elmesélek még egy történetet azokból az időkből, mikor még néztem tévét. Oroszlánok szerelmi életét mutatták be egy műsorban. Ott tartott a dolog, hogy két nőstény harcolt egy hímért. Kisfiam – nem a jakabcsabás, hanem a másik, – elgondolkodva nézte a jelenetet, és azt mondta, hogy ez pont olyan, mint a “Gazdagok és szépek”-ben, ahol a szőke néni és a barna hajú néni veszekednek azért a bácsiért…
Örömteli és alkotó napot kívánok!
Oláh Gyöngyi mediátor
“A jó és rossz dolgok erdején túl van egy tisztás. Ott várok Rád!”


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: