FIND A WAY!
FIND A WAY! MINDEN NAPUNK HŐSIES! SOSEM VAGY TÚL ÖREG! KELL EGY CSAPAT! Elnézést azoktól, akik nem értenek angolul, vagy idegesíti őket, ha angol szavakat keverünk indokolatlanul a szövegekbe, de mivel ez a mantrája a hölgynek, akiről szó lesz, úgy éreztem, ez itt a hiteles változat. Talán úgy fordítanám, hogy találd meg a módját! Bármit… Tovább »

Avagy jól tudja-e Molnár Ferenc, hogy a klimax egy csodálatos, sötét vihar, vagy valami egész más is lehet? Ha igazán fókuszálsz egy témára, dologra, hirtelen minden honnan az köszön vissza. “Vigyázni kellett anyára, aki most került abba a korba, amikor az öregedő asszonyok elvesztik a nyugalmukat, a józan eszüket, ok nélkül nevetnek és sírnak, öngyilkossági…
Avagy miért nem tudok az evés-főzés témától elszakadni, miért tartunk már megint az élet-halál kérdéseknél, és lesz-e szó még valaha itt a klimaxról? Kimaradt a felsorolásból kedvenc apósom, aki ugyan nem főzött, de akivel nagyon egy húron pendültünk evés ügyben. Például együtt faltunk mindent, ami mákos, mert az exem és anyósom “diós” volt :). Anyósom egyébként…
Mivel úgy vagyok feminista, hogy imádom a férfiakat, és nekik is a teljes, boldog élet lehetőségét szeretném kiharcolni – vagy is inkább kibékülni 🙂 -, nem csak a nőknek, így aztán ki kell egyensúlyoznom magam a múltkori nagyis bejegyzés után. Mert nem csak a nagymamák, keresztmamák, anyukák, nagynénik főztje maradt emlékezetes számomra, de bizony, jó…
Avagy ki az a szőke nő a képen, és mi köze a világbékének a szappanbuborékokhoz? Ma van az ötödik buborékfújó-nap a Margitszigeten! Erről megint egy holland élmény jut eszembe. Az úgy volt, hogy Nijmegenben egy fiú flashmobot szervezett. Születésnapjára ez volt az ajándéka magának, eljött újra a szülővárosába, és összehívta a népeket egy ünnepi buborékfújásra…
Avagy miért nem inkább sarokházat örököltem, és el kell-e fogadni magam a fejem búbjától a lábujjamig? Anyu egyszer azt mondta, nem is tudja, hogy hogy van ez, de minden olyan kacifántosan megy neki mostanában. Régen csak úgy felkapta a nejlonharisnyát, most meg leül, nekigyürkőzik, és nagy gondolkodások közepette szép lassan tudja csak magára húzni. Naná,…
Avagy miért nem az a címe ennek a bejegyzésnek, hogy “Ó, azok a csodálatos férfiak!”? Mert közben történt valami! Egyrészt rájöttem, hogy bármennyire is fontosak nekünk férfitársaink, bármennyire imádjuk is az unokáinkat és a gyerekeinket, az elsődleges feladat mégis az, hogy magunkkal jóban legyünk, magunkat szeressük, a saját testi-lelki egészségünket tartsuk kézben, mert csak így…